Utánunk srácok - Öt nap a vadonban!
![]() |
Gemenc, 2010. június 28 - július 2.
Mindenkiben ott van a titok. Mi, ahogyan lépdelünk előre, hajlamosak vagyunk elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor elkészítettük első íjunkat, kisautót cseréltünk csúzlira, a nagyi kertjében az almafán megépítettük első kunyhónkat… Ezek a pillanatok, a kölyköknek alkalmak arra, hogy a világot talán kicsit máshogyan lássák majd akkor, amikor nyavalyás csekkek és számlákat olvasgatnak már a Robinson helyett.
Szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a szülőknek, akiknek fontos, hogy a gyerekeik, csemetéik minél tovább emlékezzenek a kalandra, a felfedezésre, az erdőre, a vízre, a közösségre, az indiánokra, az első saját főzőcskére, a saját maguk által létrehozott kis világuk teremtő erejére.
Úgy gondoljuk, hogy a vízitúrázás, minden részlete, ismerete, része kell, hogy legyen a kölykök életének. Mi nem hirdetjük, egyik pedagógiai módszer sikerességét, nem vagyunk reformerek, sem mindent tudó „nagyonpedagógusok” sem. Mi szerencsések vagyunk, akiknek megmaradt valami abból, ami mellett sajna egyre könnyebb elmenni a rohanás miatt.
Néhány fontos tudnivaló!
![]() |
A tengeri kajakok, kenuk tökéletes eszközei a biztonságos vízen járásnak, egy saját, belső csodavilág kialakításának. Öt nap a vízen, öt nap az erdőben, öt nap, amire emlékezni fogunk. A tengeri kajakok a legbiztonságosabb kajaktípusok, nem igényel használatuk semmiféle komoly tapasztalatot, illetve nem feltételez a használata komoly fizikai felkészültséget!
A tábor ideje hat nap. A helyszín a gemenci ártérben egy hagyományos halásztanyán. Víz van, villany nincs (No PSP, No PSII, No fejmosás) A szállásunk közös hálóhelységben, kulturált körülmények között, valamint sátorban igény szerint. A tanya összeköttetésben van orvossal, illetve fel van készülve minden adódó probléma megoldására.
100% kalandkomfort.
Természetesen az időjárás határozza meg a napi program alakulását, de rossz idő esetén is sok játék van a tarsolyunkban, a program nem marad el!
Étkezés a programhoz igazodóan, bőséges reggeli, szendvics ebéd, meleg étel vacsorára.
Minden este tábortűz mellett beszéljük át a napi kalandokat. A halászós napokon pedig együtt sütjük meg a zsákmányt.
A kaland ideje alatt tapasztalt szakemberek lesznek a gyerekekkel a foglalkozások során. A csapatban van biológia tanár, testnevelő, de nem hiányzik a rutinos tengeri medve, valamint az íjász sem.
A programok során a mentőmellény mindenki számára kötelező a vízen. A Kölyök-kajak tábor lányoknak, fiúknak egyaránt ajánlott 8-14 éves korig.
Természetesen a kalandra nem csak kiskorúak jelentkezését várjuk, hanem elvárjuk azon lelkes szülőket is, akiknek néhanapján még ott lapul a zsebükben a csúzli.
A felszerelésről amit érdemes a kölköknek magukkal hozni, itt olvashatsz részletesen.
A program
![]() |
Első nap: leérkezés a gemenci halásztanyára, találkozó Érsekcsanád - kompkikötő- 9 óra - innen motorcsónakokkal behajózunk. Bevackolás, kis táborunk kialakítása. A kajak – kenu mint eszköz.
• Ismerkedés a kajakokkal, kenukkal, egymással. Virtuális töri óra.
• Vajon az indiánok kenuztak előbb, vagy az eszkimók kajakoztak?
• Miből, hogyan építették a járgányokat. Vízre szállás, biztonságos evezés, különböző helyzetek a vízen. Biztonságtechnika. Hogyan evezzünk. Hogyan segítsünk egymáson. Játék a vízen.
Délután csavargás a közeli ágakban. Peca.
Második nap: A kajak – kenu mint barát.
Gunyhó építés, felfedezzük az öreg erdőt.
Egész nap az ártéren, peca, rákászat, varsák.
Este tűzrakósdi, sütögetés.
Harmadik nap: Hajnali kelés, vadles, álmos szemek. Kajakokba pattanunk és irány a beetetett vadles. Mi él az erdőben.
Majd vissza a halásztanyába, íjkészítés, íjászat, csúzli, vadászat...
Negyedik nap: Halászat, vadászat, gyűjtögetés. Halász barátainkkal kimegyünk húzóhálózni. Hálószedés, az ősi mesterség titkai, minden ami Gemenc. Madarak, vadak, halak, növények, az erdő mint életközösség, az erdő mint táplálékforrás. Délután kézműveskedünk, bőrös foglalkozás, fafaragás
Ötödik nap: Délelőtt egy kisvasutazós kaland az erdőben, majd ebéd után táborbontás, kihajózás az erdőből. Könnyes búcsú.
izgalmas, halászós, tanulós, halászléfőzős
Kinek ajánljuk: halasoknak, nem halasoknak, madarászoknak, amatőr természetbúvároknak.
Nehézség: A napi távok rövidek, bárki számára teljesíthetők.
Nézd meg kisfilmünket a gemenci csavargásról.
Van KÉPÜNK hozzá! Néhány életkép a vízről.
Részvételi díj: 8.500 Ft/fő/nap,
amely tartalmazza:
- a felszerelés bérlését (tengeri kajak, spricó, mellény, lapát, vízhatlan kabát, vízhatlan zsák).
- hajószállítást
- a programok szervezését, kisvasút díjait
- a kézműves foglalkozásokat
- a gyerekfelügyeletet
- a szállásdíjat
- az étkezést
a részvétei díj nem tartalmazza:
- az utazást (vidám kisbuszban, korlátozott számban 3.500 Ft/fő)
Kedvezmények:
- A részvételi díj jelentkezési határidőig történő befizetése esetén a részvételi díjból 5% kedvezményt adunk.
- Testvérek jelentkezése esetén 5% kedvezményt biztosítunk.
- A fenti kedvezmények összevonhatók, de egyéb kedvezmények nem vehetők igénybe.
Jelentkezési határidő: 2010. május 10., a részvételi díj 50%-nak befizetésével.
A fennmaradó 50% befizetése legkésőbb az indulás előtt 1 héttel, egyéb költségek a helyszínen fizetendők.
Hogyan csomagolj? Mit hozz magaddal? Mit adunk MI neked? Hasznos tippek a felkészüléshez, csomagoláshoz.
Ha kérdésed van, ha elakadtál, fontos válaszok kezdőknek, a víz szerelmeseinek, leendő tengerikajakos csavargóknak.
LEÍRÁS:
Gemenc a Duna-erdőség ősvadon jellegű darabja, legszebb típusa az ártéri erdőknek. Északon a Sió, keleten a Duna, nyugaton a gát, délen a bátai erdőségek határolják a 36 ezer holdas vadrezervátumot.
A védgátak és a Duna közé fogott, erdővel borított hullámtér telis-tele van elhalt vagy mesterséges levágás után keletkezett holt medrekkel, fattyúágakkal, gyűrűkkel, fokokkal, kobolyákkal és tavakkal, amelyek közül talán a legszebb, a legromantikusabb a Veránka-sziget, a Forgó-tó és a Fekete-erdő, de Szomfava, Buvat és Grébec erdőrészei is megragadják az embert.
A kivételes szépségű dunai hullámteret nagyrészt erdő borítja, és még mindig fellelhető rajta a korábbi folyóparti keményfa erdők maradványa.
A terület jelentős madárrezervátum. A morotvák, mocsármaradványok, a vízimadarak egész sorának - az ezüstsirálynak, a fekete récének, a fekete gólyának, a barna kányának, a békászó sasnak, a fekete sasnak és a kerecsensólyomnak - nyújtanak kiváló terepet. Nevezetes ragadozó ritkaság a rétisas és a kis héja is. A háborítatlan mocsárerdőkben gémtelepek találhatók, a bakcsó, a szürkegém és a kiskócsag is fészkel itt. Vonulási időben rendszeresen megfigyelhető a nagykócsag, a kanalasgém, a vadrécék és a vadludak számos faja Gemencben.
Ha kérdésed van a túráról, írj nekünk!
Uff....



